Lily Tiffin
Lomart Kiadó, 2008.
Mario Lomarto illusztrációival
Tiffin rejtői humorral megírt regénye nem másról szól, mint egy palotapincsiről. De nem ám akármilyenről. A knósszoszi palota pincsijéről, Paszifé királyné lusta, és persze falánk szeme fényéről; aki egy szerencsétlen félreértés miatt elindul megkeresni a boldogság kék madarát. Helyette azonban hosszas kalandok után a Minótauroszt - az embertestű, bikafejű szörnyet - találja egy sötét labirintus mélyén.
Az ókori Kréta szigetén játszódó szórakoztató történet mesterien ötvözi a világgá kergetett kutya sanyarú sorsából fakadó humort a korrajzzal és a Minótaurosz mítoszával.
"- Ugye megmondtam, hogy nem lesz ennek jó vége…
- Hallgass inkább, hátha nem vesz észre - hadarta ijedten Laléma.
- Ilyen díszkivilágításban? - kérdezte Lampszisz, aki ijedtében is csak a fénnyel összefüggésben tudta szemlélni a világot.
- Kellett nekünk ezzel a szerencsétlen gyapjas jószággal szóba állni. Én megmondtam… Én megmondtam… Itt pusztulunk mindannyian…
- Nektek könnyű, legfeljebb elrepültök, de engem biztosan megesz - szakította meg éktelen vonyítását e röpke mondat erejéig a nyüzsgő univerzum büszkének egyáltalán nem, halálra váltnak annál inkább nevezhető tulajdonosa, a palotátlan pincsi.
- Megeszlek-e? Még jó, hogy! - üvöltötte olyan erővel a Minótaurosz, hogy üvöltése erejétől a három szentjánosbogár vagy egy méterrel hátrébb sodródott a levegőben.
- De nem az a kérdés, hogy megeszlek-e benneteket, hanem hogy hogyan bírom ki azután a következő egy évet, társaság nélkül - üvöltötte a szörny."
